Hiteles, valós vélemények, melyet kérésre igazolni is tudunk.
András véleménye:
„A videók pont azt nyújtották nekem, amit vártam tőlük. A szerző nagyon jól dolgozta ki a tanmenetet, amit szigorúan követ, nem csapong a témák között, olyan élményt nyújtva ezzel, illetve az előadásmódjával, mintha élő tanfolyamon vennék részt. Kiválóan magyaráz, részletesen taglalja a feldolgozandó anyagrészeket - néha talán kissé túlságosan is -, szépen beszél (nem mellékes szempont!), amit mond, azonnal érthető. Látszik, hogy élvezi, amit csinál, és ez a lelkesedés átragad rám is. A beharangozott folytatásokra biztos vevő vagyok.”
György véleménye:
„Autocad 3D-t vásároltam meg önöktől és nagyon teszik már alig várom hogy jöjjön a második rész.”
László véleménye:
„Köszönöm a cd-t. A kis unokám nyári gyakorlása megoldódott vele.
Nagyon szeret a számítógéppel játszani és gyakorolni.”
Gyula véleménye:
„A Photoshop oktató videóival nagyon meg voltam elégedve. Minden feladat érthetően és világosan el volt magyarázva. Csak gratulálni tudok Ignéczi Tamásnak, remek munkát végzett. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki most ismerkedik a photoshoppal.”
Mária véleménye:
„A Photoshop titkok sorozat nagyon gondosan összeállított anyag, ami a képszerkesztés minden területét érintette. Nagyon fontos dolog, hogy az oktatónak kellemes, nyugodt a hangja.”
Ákos véleménye:
„A photoshop-pal kapcsolatos videók nagyon jók és részletesek. Jól el tudtam kezdeni a photoshop-pal dolgozni, a munkaterület már ismerős, a többi már rajtam múlik.”
Kálmán véleménye:
„Mindent rendben találtam és kielégítette tudáshiányomat.”